Az ellenállás gyorsan és végérvényesen hanyatlott. Nemcsak az ukrajnai kiképző tábor bukott el, de világszerte sorra lepleződtek le az ellenállósejtek. A kormányok terroristáknak titulálták a felkelőket, a lakosság is elfordult tőlük, egyre ritkábban nyújtottak segítséget az ellenállóknak. S ekkor - kitűnően időzített pillanatban - jött a titánok ultimátuma: teljes büntetlenséget ajánlottak minden ellenállónak, aki 48 órán belül leteszi a fegyvert, és megadja magát.

Diána és társai gondterhelt arccal ücsörögtek a kijevi edzőteremben, éppen ott, ahol néhány hónappal korábban az ellenállást elindították. Miután a csoport egymás után minden korábbi vezetőjét elveszítette, Diána lett - úgy szólván - a rangidős. Elfogadták őt annak ellenére, hogy külföldi volt.  

- Úgy gondolom, hogy komolyan fontolóra kell vennünk az amnesztia elfogadását - szólt Diána az összegyűltekhez - Túl sok embert veszítettünk, és én nem akarom kockára tenni már senki más életét. Persze, mindenki maga dönt, hogy leteszi-e a fegyvert vagy sem, de én az előbbi mellett vagyok. Higgyétek el, nem volt könnyű meghozni ezt a döntést, de látva, mennyire eredménytelen minden akciónk, arra a következtetésre jutottam, hogy ideje harcmodort váltani. Az amnesztia elfogadása nem kell, hogy az ellenállás teljes feladását jelentse, inkább csak visszavonulást. A nyílt konfrontáció helyett most inkább csendben, titokban kell minél több információt gyűjtenünk, hogy egy alkalmasabb pillanatban leszámolhassunk a titánokkal. Ehhez először is fel kell derítenünk az idegenek gyengeségeit.

- Igaza van Diánának - szólt közbe Ruszlan, aki kapitányi rangban szolgált az ukrán légierőnél, mielőtt csatlakozott az ellenálláshoz - A leszállóbázisok felrobbantásával nem sokat értünk el, a titánok napokon belül új hangárokat állítottak a helyükre. Az elfogott repülőgépeikről kiderült, hogy robotpilótákkal működnek, és nem kompatibilisek a mi technikánkhoz, szóval nem vettük semmi hasznukat. Egyetlen titán sem lépett még a bolygónk felszínére, úgyhogy némi anyagi veszteségen kívül más kárt nem tudtunk eddig a titánoknak okozni. Igazuk volt, tényleg nem árthatunk nekik, legalábbis így nem.

- Megértem, ha valaki tovább szeretne harcolni, hiszen annyi mindenkiért kellene bosszút állnunk, de ha most nem használjuk ki ezt a lehetőséget, keresztet vethetünk az ellenállásra, és a szabadságunkra is - vette vissza szót Diána - értesüléseink szerint az ellenállók zöme külföldön is a fegyverletételt fontolgatja…

- A tieid biztosan, Diána - kiabált be egy alig húsz éves forma fiatalember - A magyarok gyenge harcosok. Mikor is nyertetek utoljára háborút?

- Igor, a magyar büszke nép, nem tűri jól az elnyomást, és ha kicsit is ismernéd a történelmünket, nem beszélnél badarságokat. Különben is, van elég bajunk a titánokkal, minek még nemzetiségi ellentéteket is szítani?! Azt ajánlom, hogy a jövőre koncentrálj, Igor, ne a múlttal törődj! - vágott vissza kissé ingerülten Diána. Válaszát helyeslő moraj követte, Igor elhallgatott. Az ukrajnai ellenállók között nem Diána volt az egyetlen más nemzetiségű, több orosz, grúz és más származású is akadt a csapatban.

- Veled mi lesz most, Diána? - kérdezte váratlanul Ruszlan.

- Nyilván hazaküldenek, aligha kellek itt tudósítónak. Ne aggódjatok, majd találok valami másik munkát, és megoldom, hogy kapcsolatban maradjak veletek. Ti is tartsatok össze, én otthon összeszedek egy új csapatot. Még semminek sincs vége!

       - 0 -

Diána több mint egy éve, hogy hazatért, ám otthon rosszabb helyzet várta, mit gondolta. A gazdaság tovább hanyatlott, hónapról-hónapra drágultak az élelmiszerek, az üzemanyag, nőtt a munkanélküliség. Nyoma sem volt a titánok által beígért jólétnek. Diánát újságíróként sehol sem alkalmazták, a legtöbb helyen leépítésekre hivatkoztak, de belül tudta, mi is az igazi ok. Próbált alkalmi munkákból megélni. Optimista ember lévén, időnként még élvezte is, hogy kicsit beletanulhat egy-két új szakmába, de a lelke közben folyton háborgott. A parlament, a kormányintézmények működtek, de minek, hiszen lassacskán már semmilyen fontos ügyben nem volt hatáskörük: a titánok fokozatosan szerezték meg az irányítást. Először a hadügyekben vették el a döntést az országok vezetőitől: megszüntették a NATO-t, és annuláltak minden katonai egyezményt, helyette aláírattak a Föld összes országával egy általános meg nem támadási és leszerelési szerződést. Ezután a külügyek irányítását vették ki a földi politikusok kezéből, majd a közigazgatás és az igazságszolgáltatás került sorra. A közlemény, amelyet elsőként kellett Diánának lefordítania az űrállomáson, a titán büntetőtörvények földi bevezetéséről szólt. Könnyebb esetekben ugyan meghagyták a törvénykezés jogát a földi bíróságoknak, ám azok csak a bűnösséget vagy az ártatlanságot állapíthatták meg. A súlyosabb ügyekben a titánok döntöttek, a büntetés pedig minden esetben életfogytig tartó kényszermunka volt. Ez a büntetés várt azokra a lázadókra is, akik nem tették le a fegyvert az amnesztiarendelet határidejének lejártáig. Kegyelmet kizárólag a titánok vezetője adhatott, döntését nem kellett indokolnia, és senki nem vonhatta azt kétségbe.

Miután már az államok belügyeibe is egyre mélyebben avatkoztak be a titánok, érthető volt, hogy Lor Drakunnak meg kellett szerveznie saját kommunikációját - megkerülve a politikai vezetőket - közvetlenül a Föld lakói felé, ezért válogatott hát ki magának egy csoport újságírót. 

Diána az utasításnak megfelelően másnap reggel felkészülve a nyelvtanfolyamra, utazótáskával állt az űrállomás fedélzetén a többi tudósítóval együtt. A titánok mindenkit egy-egy külön kabinba vezettek, majd rájuk zárták az ajtót.

Az ablaktalan kabin elég szűk volt, és igen puritánul berendezve. Mindössze egy ágy volt benne, egy asztal számítógéppel, székkel, egy keskeny beépített szekrény a ruháknak, egy ételkiadó automata, az étkezéshez pedig egy kis pult a falhoz rögzítve. A fürdőszobán nem volt ajtó, de még tükör sem volt benne, csak egy kicsi polc és egy fogas a törülközőnek. Mindenből csak a legszükségesebb.

A kabin egy luxusbörtön cellájára hasonlított, a tanfolyam pedig felért egy agymosással. A falakban hangszórók voltak, amelyeken keresztül egy gépi hang folyamatosan mondta a titán nyelvleckéket, még éjjel is, igaz, akkor kicsit halkabban, de kikapcsolni nem lehetett. A számítógép monitorján időnként írásbeli feladatok jelentek meg, amit azonnal meg kellett oldani, a gép ugyanis visszaszámolt, és ha nem volt kész, hangosan üvöltözni kezdte titánul, hogy „próbáld újra, próbáld újra!”

Diána csalódott volt, hogy bezárták, tudta, hogy így most aligha tud titán DNS-mintát szerezni Kempelen professzornak, ahogy megígérte. Kempelen doki egy fura figurája volt a magyar ellenállásnak, szakterülete a pszichiátria és genetika volt. DNS-minta kellett neki, hogy kiderítse, miben különböznek a titánok az emberektől.  

Az állandó monoton titán szövegeléstől Diána rosszul aludt, az első hét vége felé már-már azt hitte, hogy az idegei felmondják a szolgálatot. Egy éjjel dühében ököllel belevágott az egyik hangszóróba, amely egy reccsenéssel beszakadt, és végre, csend lett.

Öröme azonban nem tartott sokáig: egy perc sem telt el, és egy titán jelent meg az ajtóban szerszámokkal és egy új hangszóróval. Szótlanul és rezzenéstelen arccal cserélte ki a hangszórót, majd bekapcsolta, és távozott. Rezignáltságából Diána arra következtetett, hogy nem ő volt az első, aki összetört valamit a kabinjában. Az újra megszólaló monoton titán hangtól Diánát a sírás kerülgette, ám ekkor észrevett valamit: a hangszóró sarkából egy hosszú fekete hajszál lógott ki. A magas titán szerelőnek erősen előre kellett hajolnia, míg kicserélte az összetört berendezést, a haja pedig szerelés közben az arcába lógott. Minden bizonnyal fel sem tűnt neki, hogy a haja beakadt. Diána nem szerette a dolgait a véletlenre bízni, de a vak szerencse most mégis megtalálta: a hajszál… meglett a professzornak a DNS-minta!

Ez a tudat erőt adott neki, hogy kibírja a nyelvtanfolyamnak nevezett pszichikai kínzást, sőt, idővel már aludni is képes volt. Lassacskán már fordítás sem kellett, a lényegét értette a titán szövegeknek, és kezdett egyre folyékonyabban beszélni. Három hónap múlva eresztették ki, és rögtön a konferenciaterembe vezették. A terem csaknem félig üres volt. Sokan kihullottak, mert nem bírták el a megterhelést.      

Pár héttel később Diána a titkos csatornán üzenetet kapott Kempelen doktortól, aki sürgős találkozót kért tőle.

- Megdöbbentő eredményre jutottam a hajszál vizsgálatakor - mondta izgatottan hadarva a professzor - Az általad szerzett titán DNS-mintát összevetettem egy emberi DNS-sel, és mindössze 0,2 százalékos különbséget találtam! Szóval, hogy értsd, a tudomány mai állása szerint az ember és az emlősállatok, mondjuk, a patkány közötti DNS-beli eltérés körülbelül 10 százalék, a legközelebbi rokonainktól, az emberszabású majmoktól pedig a különböző kutatási eredményeket átlagolva nagyjából 2 százalékban különbözik a DNS-ünk. Eszerint a csimpánz és az ember közti különbségek száma körülbelül tízszer több, mint két bármelyik ember esetében…

- Doki, kezdem elveszíteni a fonalat. Bökje már ki, mire akar kilyukadni?! - vágott közbe Diána.

- Hát nem érted?! Mi, emberek jobban hasonlítunk a titánokra, mint az emberszabású majmokra! A te DNS-eddel vetettem össze, és az eredmény szerint az a titán, akié a hajszál volt, csak annyiban különbözik tőled, mint bármelyik ember a másiktól!