Tarasz egy pendrive-ot húzott elő a nadrágzsebéből, amint bejutottak a Duna-parti horgásztelken álló faházba.
A ház egyszerű volt, kicsi, de otthonos, igaz, jó régen nem takarított benne senki. Tarasz leporolta a számítógépet, majd bekapcsolta.
- Ezt az űrállomásról vettem kölcsön - mutatta oda Diánának az adathordozót - A titánok is használnak földi technikai eszközöket, nem is hinnéd, mennyit - közben betöltötte a pendrive-ra mentett anyagot - Most azonnal meg kell nézned!
Diána egy néhány perces rögzített filmfelvételt látott: titánok egy embert - egy férfit - vezettek be egy orvosi műtőre emlékeztetető helyiségbe, majd egy ágyra fektették, és leszíjazták. A feje fölé egy hatalmas gépet toltak. Miután bekapcsolták, a leszíjazott ember fejét egy narancsos színű fény világította át. A fénytől áttetszővé vált a koponya, látszottak a csontok és az agytekervények. Majd a férfi váratlanul egész testében remegni, majd vonaglani kezdett, és üvölteni, ahogy a torkán kifért. Kikapcsolták a gépet, a férfi lassan elcsendesült. Kiszíjazták, és kivezették. A tekintette furán üveges volt, semmilyen érzelmet sem tükrözött. Ezután váltott a kép egy nagy kórteremre emlékeztető helyiségre. A teremben rengeteg ágy volt, legalább ötven. Mindegyikben a korábbi férfihoz hasonlóan üveges tekintetű, vegetáló emberek feküdtek, akiket ápolók igyekeztek etetni, mosdatni. Némelyikükből transzfúziós csövek lógtak.
- Mi folyik itt, mi ez? - kérdezte zavartan Diána.
- A titánok emberkísérlete, ami láthatóan nem nevezhető sikeresnek. Annyit tudtam meg, hogy ezek a titánnak nevezett E.T.-k haza akarnak telefonálni, de nem megy nekik. Szóval, a berendezés, amit láttál, valamiféle kommunikációs eszköz lenne az ő bolygójuk és a miénk között, ha jól sejtem, gondolatátvitel útján.
- Nohát! Ez lenne a szerkezet, amiről Drakun beszélt. Mit tudsz a gépről?
- Csak annyit, hogy egy náluk épített eszköz tökéletes mása. Az otthoni prototípust állítólag csak egyirányúra tervezték annak idején, vagyis csak megfigyelésre. Valahogy a későbbi fejlesztésekkel vált kétirányúvá, azaz alkalmassá a kommunikációra. Az itteni azonban nemhogy kettő, de még egy irányba se működik. Azt hallottam, hogy ebből az irányból titán nem, csak ember tudja működtetni, ráadásul olyanok, akik sajátos agyműködéssel rendelkeznek. Rólad is beszéltek. Azt is hallottam, hogy kértek téged az együttműködésre, amit te visszautasítottál.
- Tarasz, te tudod, honnan jöttek a titánok?
Tarasz megrázta a fejét:
- Fizikus vagyok, nem csillagász.
- Egy párhuzamos univerzumból jöttek. A titánok is emberek, bár néhány dologban különböznek tőlünk.
- Honnan tudod ezt?
- Egy titántól, de ez hosszú történet. A lényeg, hogy évekkel ezelőtt kapcsolatot létesítettem a világukkal, nem szándékosan, teljesen véletlenül. Emlékszel arra, amikor az űrállomáson beszéltünk, és elmondtad, hogy mit hallottál rólam? Mármint azt, hogy korábban testen kívül kommunikáltam egy titánnal. Hát ez igaz, az a titán maga Lor Drakun volt.
- Miért tagadtad le nekem az egészet?
- Nem hazudtam akkor neked, tényleg nem emlékeztem rá. Hidd el, csak azután, hogy beszéltünk erről, kezdtem nyomozni, és így szereztem erről tudomást. Már rég nem gondoltam a mágiára, meg az asztrális utazásélményeimre, mert igyekeztem elfelejteni az egészet. Úgy gondoltam rá, mint valami fiatalkori őrültségre, ami talán igaz sem volt, csak elhitettem magammal, csak képzelődtem. Legalábbis utóbb erről győztem meg magamat, és igyekeztem mélyen eltemetni ezeket az emlékeket. Én voltam a legjobban meglepődve, amikor kiderült, hogy az egész valóság volt, nem puszta képzelgés. Ráadásul az én lelkemen szárad, hogy Lor Drakun idehozta a titán bandáját a Földre. Az egész a mi kommunikációnk miatt történt. Tarasz, elmondtam neked azt, amit eddig még senkinek. Gyűlölhetsz, megvethetsz érte, amit akarsz, csak egyet higgy el, nem akartam semmi rosszat, azt pedig végképp nem, ami a Földünkkel, ami velünk, emberekkel történt. Visszacsinálnám, ha tudnám, hogyan, de ami megtörtént, azon nem változtathatok.
- De jóvá tehetnéd…
- Mégis hogyan?
- Láttad a felvételt, most már tudod, mi történik az állomáson a foglyokkal. Ha együttműködsz a titánokkal, több ember nem válik agyilag zombivá.
- Bárcsak ilyen egyszerű lenne! Nézd, Tarasz, jó lenne pihennünk egy kicsit. Holnap is lesz nap, majd kitaláljuk, mi legyen. Még életemben nem volt ilyen sűrű napom. Múlt éjjel keveset aludtam, reggel meg kibuktam a kollégáimra, és jól kiosztottam őket. Utána Drakun stikában bedrogozott, elájultam, hallucináltam, túléltem, aztán meg jöttél te. Azért a biztonság kedvéért felváltva őrködjünk. Előbb aludj inkább te, én még bírom egy darabig.
- 0 -
- Mázli, hogy szombat van, így nem hiányzom senkinek a szerkesztőségben - vetette oda Diána másnap délelőtt Tarasznak. Nem aludtak túl sokat, még jó, hogy volt kávé a faházban. A konyhában ücsörögtek. A régimódi kis faházban tulajdonképpen csak két helyiség volt: a bejárat rögtön a konyhába vezetett, abból nyílt egy viszonylag tágas szoba, ami egyszerre volt nappali, dolgozó és háló. Diána nem szeretett reggelizni, de Tarasznak összeütött valamit abból, amit a faházban talált.
- Műkaja, de azért ehető - mondta, és elétette a tányért - Itt ellehetsz egy darabig, de nekem legkésőbb holnap haza kell mennem. Megpróbálom elérni a kárpátaljai barátaimat, ők valahogy átcsempésznek Ukrajnába a határon, onnantól már nélkülem is boldogulsz.
- Gondolkodtál azon, amit tegnap mutattam neked? Talán mégiscsak együtt kellene működnöd a titánokkal, azzal sok emberi életet menthetnél meg.
- Vagy még több áldozat lenne. Hogy bízhatsz meg a titánokban? Mitől lettél ilyen opportunista, már elfelejtetted, miért is harcoltunk? Esküszöm, most jobban érezném magam fogolyként egy munkatáborban, minthogy tehetetlenül nézzem azt, ahogy ezek az emberek szenvednek. Úgy érzem, könnyebb lenne elviselnem bármilyen büntetést, mint ezt, túl nagy a felelősség rajtam. Szeretném, ha minden egyszerűbb lenne. Miattad is lelkiismeret-furdalásom volt, jobb szerettem volna én bekasztlizva lenni, de máshogy alakult. Megtenném, amire kérsz, de nem ez a megoldás. A gond, hogy ez valószínűleg még nagyobb bajt okozna. Még nincs itt az ideje, hogy feladjam magam, érted? Nem tudunk semmit sem arról, mire készül Drakun, sem pedig azt, milyen következményei lesznek annak, ha hagyom, hogy azt tegyen velem, amit akar. Már csak egy valamit akarok, hogy ne csináljak még nagyobb bajt, mint amekkorát eddig okoztam. Tudod, még Moszkvában megtanultam, hogy mindennél lehet még rosszabb is. Mellesleg a gép belőlem is zombit csinálhat, akkor meg oda az egyetlen ellenálló, aki szabadon járhat-kelhet az űrállomáson. Szóval, nincs más választásunk, tűnjön akárminek, gyávaságnak vagy érzéketlenségnek, hideg fejjel kell átgondolnunk, és most csak azt választhatjuk, amivel a legkevesebbet veszítjük. A hősködés most olyan luxus, amit nem engedhetek meg magamnak. A harc most egészen más játékszabályok szerint folyik.
- Azt hiszem, értelek. Arra gondolsz, hogy Lor Drakun akár erősítést is kérhet, ha kapcsolatba kerül a világával.
- Akár az is megtörténhet, vagy bármi, ami még a mostani helyzetnél is rosszabb. Most még lehet esélyünk, mert kevesen vannak. Szabotázsokat hajthatok végre az állomáson, kiszabadíthatjuk a foglyokat, sőt, talán még néhány titánt a magunk oldalára is állíthatunk. Éppen ezért most a legfontosabb, hogy időt nyerjünk, hogy Drakun ne tudjon kapcsolatba lépni a világával.
- Apropó, van fegyver a házban?
- Asszem, nem is egy.
- Szerelkezzünk fel, bármikor rajtunk üthetnek. Esküszöm, még egyszer élve nem kapnak el.
Diána levett egy kulcsot az ablak melletti szekrény tetejéről. Kinyitotta vele a szekrényt, és két puskát tett az asztalra.
- Idenézz, még gránátok is vannak! - mondta, miközben a szekrény tartalmát kipakolta Tarasz elé.
- No, ez már valami! - Tarasz kezébe vette az egyik tojásgránátot, megforgatta - Vajon működik is?
- Kiderül, ha használnunk kell.
Ahogy ezt Diána kimondta, váratlanul betört az ablak, és egy fura, villogó tárgy gurult végig a faház padlóján. Mindketten azonnal összerogytak. Tarasz a székről a konyha közepére zuhant, Diána az ablak alá.
- Istenem, mi ez? Nem tudok mozdulni - kiáltotta a padlón fekve ijedten Diána.
- Lebuktunk. Ez titán izombénító. A táborban is ezt használták, ha rendet kellett csinálniuk a foglyok között. Úgy félórán át nem engedelmeskednek az izmaid nyaktól lefelé. Mindjárt itt vannak.
Betörték az ajtót. Három titán magasodott a konyha közepén fekvő Tarasz fölé. Majd belépett a negyedik is: Lor Drakun volt az, személyesen.
- Nocsak, milyen szép párt találtunk ebben a helyes kis szerelmi fészekben - mondta, szokása ellenére szélesen mosolyogva.
Miközben beszélt, Diána felé haladt határozott, nyugodt járással. Megállt közvetlenül a lány fölött, s a betört ablak melletti falnak támaszkodva folytatta:
- Tarasz, barátom, a nyomkövető eltávolítása hiba volt, így egy kicsit tovább tartott, míg a nyomukra akadtunk. De amilyen a sors, az árulót is elárulták. Azt a Kempelen professzort nem volt nehéz meggyőznöm, hogy mondja meg, hol vannak. Az orvosi engedélye fontosabb volt neki maguknál. Remélem, fiatalember, elvégezte a feladatot, amivel megbíztam.
Tarasz szótlanul elmosolyodott, amitől Lor Drakun arcára kiült az értetlenség.
- Maga mit talál ilyen mulatságosnak?
- Csak azt, hogy egy élesített gránát van a kezemben. Még nem hatott teljesen a bénító, szóval érzem még az ujjamat a biztosítószög helyén… Ó, bocs, már nem.
Mire Tarasz kimondta, Lor Drakun felkapta Diánát, és vele együtt kiugrott a betört ablakon. A detonáció előre röpítette őket, majd mindkettőjüket földhöz vágta. Egymás mellé estek. Mögöttük a házból lángok csaptak ki. A többi titánnak nem volt ideje kimenekülni.
Diána még mindig bénán feküdt, Lor Drakun visszarohant a házhoz, de bent akkora volt a tűz és a füst, hogy nem tudott bejutni. Visszament Diánához. Magából kikelve járkált fel-alá előtte:
- Az az ostoba! Tényleg futni hagytam volna, ahogy ígértem. Miért tette ezt?! Nem értem.
- Drakun, még annyi mindent nem tud az emberekről. Azt, ami itt történt, sohasem fogja megérteni. Az önteltsége miatt.
- Négy élet, Diána, fölöslegesen kioltva! Hogy lehet ezt megérteni?! Maga… maga összejátszott egy szökött fogollyal. Le kellene ezért csukatnom. Egyet azért áruljon el: legalább hálás azért, hogy kihoztam, vagy inkább meghalt volna vele együtt?
- Őszintén nem tudom. Már rég nem az történik velem, amit én akarok.
Lor Drakun fél térdre ereszkedve közelebb hajolt a lányhoz:
- Nos, most hogy dönt? - sziszegte a foga között - Velem jön az állomásra, és együttműködik végre, vagy haljanak meg még többen maga miatt?
- Nem megyek magával sehová.
A titán vezér fölegyenesedett, és nyugalmat erőltetve magára határozott hangon folytatta:
- Ez esetben ki van rúgva. Nem tartok tovább igényt tudósítói szolgálatára, s ezt közlöm a főnökével is. Nyilván neki sem lesz tovább szüksége a maga munkájára, így bőven lesz szabadideje, hogy gondolkodjon.
Majd a kabátzsebéből egy újabb pendrive-ot húzott elő, és Diána mellé dobta:
- Ez a búcsúajándékom. Választ ad pár kérdésére, de garantáltan nem fogja felvidítani. Hamarosan elmúlik a bénító hatása, és hazamehet - azzal sarkon fordult, és Diánát faképnél hagyva elviharzott.
