A titánok kora

A Föld országai globális gazdasági válságtól szenvednek, amikor egy magát titánnak nevező idegen faj érkezik a világűrből. A titán katonák átveszik az irányítást a bolygó fölött, és felsőbbrendűségükre hivatkozva megfosztják az embereket minden önrendelkezési joguktól. A politikai vezetők hamar megalkusznak a titánokkal, a civil ellenállás is elbukik. Diána, egy tehetséges, de bajkeverő hírében álló újságírónő azonban csak látszólag adja fel a küzdelmet, társaival készül valamire, és a titánok sok titkára fényt derít. Ez az első blogregényem, remélem, szívesen olvassátok majd. Kérlek benneteket, hogy hozzászólásokkal segítsetek, és ötletekkel, kérdések felvetésével vegyetek részt ti is a történet alakításában.

Blogregény ajánló

Blogregény.com: Itt olvashatod és alakíthatod a weben kialakuló sci-fi regényt, a Láncvilágot

Friss topikok

  • Kovács Andrea: Kedves Olvasók! Újabb résszel bővült a blogregény. Eszerint már olvasható a 27. rész: A múlt árn... (2010.05.16. 12:55) Üzenet - ÚJ! - 27. rész
  • Wyr: Nagyon jól halad a történet, már várom a 23. részt. Amúgy nagyszerű eddig. (2010.02.15. 14:29) 22. rész: Pusztuljatok!
  • Wyr: Nagyon jól alakul, de ezt te is tudod. :) (2009.10.02. 15:31) 16. rész: A másik nem
  • Wyr: Egyre jobban tetszik. Az nagyon jó, hogy kezd kialakulni a főbb szereplők jelleme. Egyre árnyaltab... (2009.09.15. 11:24) 15. rész: Zsarolás
  • Kovács Andrea: Kedves Olvasók! Megfordítottam a sorrendet az újonnan bekapcsolódó olvasók kedvéért, ezért az új ... (2009.09.10. 18:03) 14. rész: Még egy kis intrika

21. rész: A Farkas

Kovács Andrea 2009.07.30. 17:29

Pár nappal később Ince telefonált:

- Öltözz fel szépen, Diána, egy óra múlva érted megyek.

 

- Miért, hová megyünk?

- Egy puccos helyre. Bemutatlak valakinek.

Egy óra múlva egy taxiban ültek. Diánának szorította a lábát a tűsarkú cipő, a szűk ruhában meg alig kapott levegőt.

- Elmondod végre hova viszel?

- Egy kaszinóba. Ott beszéltem meg neked egy találkát André Volkoviccsal.

- A Farkassal?!

- Mondtam, hogy ismered. Ő lesz a te embered.

André Volkovics, más néven a Farkas, hírhedt figurája volt az alvilágnak, elég sokat cikkeztek róla a bulvársajtóban. Orosz származású volt, aki Franciaországban született. Apja szovjet tiszt volt, Magyarországon szolgált, de még a Szovjetunió összeomlása előtt sikerült Nyugatra dobbantania, méghozzá értékes katonai titkokkal, hogy legyen miből új életet kezdenie családjával a kapitalista világban. Párizsban telepedett, le, ott kapott menedékjogot. Fiát orosznak nevelte, de sokat beszélt neki Magyarországról, ahol elmondása szerint legszebb éveit töltötte. Andrénak apja meséi alapján támadt az az ötlete, hogy Magyarországon próbál szerencsét. Előbb egy galériát nyitott, ahol feltörekvő orosz művészek képeit árulta, később már ingatlanokat vásárolt és adott el, de ami miatt igazán ismertté vált, az a fegyverkereskedelemben játszott vezető szerepe volt.

Hiú férfi volt, szerette a sajtónyilvánosságot, őt pedig szerették az újságírók, mert szívesen nyilatkozott, szakértett az orosz maffiáról szóló cikkekben. Nem kellett rejtőzködnie, hiszen az egész magyar rendőrség a zsebében volt. Neki eltűrték, hogy tisztes üzletembernek adja ki magát, holott mindenki tudta, hogy a Magyarországon működő orosz bűnszervezetek közül övé a legerősebb és egyben a legkegyetlenebb.

Ince a kaszinóban az egyik bokszhoz vezette Diánát. Az asztalnál André Volkovics ült egyedül, három testőr állt mellette. Udvariasan felállt, hogy köszöntse a lányt, hellyel kínálta, majd szemével intett a testőreinek, hogy hagyják őket magukra.

- Amíg beszéltek, én elleszek a blakjack-asztalnál - mondta Ince Diánának, és azon nyomban felszívódott.

Diána kettesben maradt a Farkassal, akit így, élőben most először látott. Volkovics nem volt túl magas ember, de a drága, elegáns öltöny alól kitetszettek feszülő izmai. Hatalmas karja volt és óriási tenyere, a vastag nyakára pattanásig feszült az ing. Tömpe, görbe orráról lerítt, hogy nem egyszer eltörték. Erősen kopaszodott, ezért maradék haját leborotválta. Majd ötven éves volt, de hihetetlenül jól tartotta magát.

Elegáns mozdulattal töltött egy pohárral az asztalára bekészített jó minőségű orosz pezsgőből Diánának, és hideg kék szemével egyenesen a lányra nézett:

- Úgy hallottam, hogy egy ajánlata van a számomra. Két ukrán fiatalemberért készül bosszút állni. Az egyik a szerelme volt, a másik a barátja, s mindkettő halálát a titánok okozták. Tudja, mi, oroszok roppant szentimentális nép vagyunk. Meghatott a története, és az elszántsága, s főként az, hogy ukrán testvéreink iránt ilyen erős érzelmeket táplál. Mi, oroszok mindig is közel éreztük magunkhoz az ukránokat, ezért szívünkön viseljük a sorsukat. Az ő barátaik a mi barátaink is. A szerelem pedig a legerősebb, legszentebb érzés, legalábbis szerintünk. Szóval, hallgatatom.

- Mindössze hat, közelharcra képzett emberére van szükségem - vágott a közepébe Diána - Ismerek valakit, aki feljuttatja őket az űrállomásra. Ketten a fegyverraktárhoz kellenek, ketten a foglyok kiszabadításához, és az utolsó kettőnek pedig egy gép megrongálása lesz a feladata. Az ismerősöm képes hatástalanítani az erőteret a börtöncellák előtt, aztán segít letranszportálni a foglyokat a Földre. Úgy értesültem, hogy egy önnek fontos személyt tartanak fogva az űrállomáson. 

- Jók az értesülései. Azt is tudja, ki pontosan az a személy?

Diána tagadólag megrázta fejét.

- A fiam az. Még csak tizenkilenc éves. Hülyeséget csinált a haverjaival, ezért kapták el. Tökkelütött egy kölyök, de hát mégiscsak az én vérem. Minden befolyásomat bevetettem, hogy kiszabadítsam, de semmire sem jutottam. Szóval, ha ki tudja hozni onnan épségben, minden segítséget megkap tőlem. Mire van még szüksége?    

- Fel tudja szerelni az embereit horgászzsinórokkal és kerámiakésekkel? Ezeket ugyanis el lehet rejteni a ruházatban, és nem mutatja ki a fémdetektor transzportáláskor.

- Vegye úgy, hogy el van intézve.

- Az emberei, természetesen, annyi titán fegyvert és eszközt hozhatnak vissza magukkal, amennyit csak elbírnak. Nyilván ezeknek is hasznát veszi, és persze, az említett gépből kiszerelt alkatrészek sem lesznek értéktelenek.

- Jó tervnek tűnik. Egyet azért magyarázzon meg nekem. A bosszúja csak odáig terjedne, hogy megrongáltat egy fontos gépezetet, amit a titánok előbb-utóbb úgyis kijavítanak?

- A gép megrongálásával csak időt akarok nyerni, és ha a másik tervem is sikerrel jár, talán sohasem javítják ki azt a berendezést.

Volkovics kíváncsian felvonta a szemöldökét, arra késztetve Diánát, hogy folytassa a mondandóját:

- Az embereivel egy időben én is az űrállomáson leszek. Szükségem lesz nekem is egy ruhába rejthető kerámiakésre.

- Mint már mondtam, ez megoldható, de mégis, mire kell az magának?

- Amíg az emberei jó nagy felfordulást okoznak, én megölöm a titánok vezérét, Lor Drakunt.

A Farkas arca elkomorodott. Elgondolkodva összevonta szemöldökét, majd lassan és halálosan komolyan közelebb hajolt Diánához, és egyenesen a szemébe nézve mondta:

- Egy ilyen szép lady, ilyen véres szándékkal! Furcsa dolgokra képes a szerelem: az egyik emberből jót hoz ki, a másikból a legrosszabbat. Mondja, ölt már valaha embert?

- Nem, soha.

- Az első nem könnyű, higgye el nekem, tapasztalatból mondom. Pisztollyal még csak-csak, na de késsel?! Nagy erővel kell szúrnia, és nem szabad egy pillanatig sem tétováznia, ezzel tisztában van?

- Bízza rám. Ha nem sikerülne, a maga emberei és a fia akkor is biztonságban visszaérkeznek a Földre.

- De maga fogságba esik.

- Az hadd legyen az én gondom.

- A tervnek ez a része már nem annyira tetszik.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://titanok-sci-fi.blog.hu/api/trackback/id/tr301642351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.