A titánok kora

A Föld országai globális gazdasági válságtól szenvednek, amikor egy magát titánnak nevező idegen faj érkezik a világűrből. A titán katonák átveszik az irányítást a bolygó fölött, és felsőbbrendűségükre hivatkozva megfosztják az embereket minden önrendelkezési joguktól. A politikai vezetők hamar megalkusznak a titánokkal, a civil ellenállás is elbukik. Diána, egy tehetséges, de bajkeverő hírében álló újságírónő azonban csak látszólag adja fel a küzdelmet, társaival készül valamire, és a titánok sok titkára fényt derít. Ez az első blogregényem, remélem, szívesen olvassátok majd. Kérlek benneteket, hogy hozzászólásokkal segítsetek, és ötletekkel, kérdések felvetésével vegyetek részt ti is a történet alakításában.

Blogregény ajánló

Blogregény.com: Itt olvashatod és alakíthatod a weben kialakuló sci-fi regényt, a Láncvilágot

Friss topikok

  • Kovács Andrea: Kedves Olvasók! Újabb résszel bővült a blogregény. Eszerint már olvasható a 27. rész: A múlt árn... (2010.05.16. 12:55) Üzenet - ÚJ! - 27. rész
  • Wyr: Nagyon jól halad a történet, már várom a 23. részt. Amúgy nagyszerű eddig. (2010.02.15. 14:29) 22. rész: Pusztuljatok!
  • Wyr: Nagyon jól alakul, de ezt te is tudod. :) (2009.10.02. 15:31) 16. rész: A másik nem
  • Wyr: Egyre jobban tetszik. Az nagyon jó, hogy kezd kialakulni a főbb szereplők jelleme. Egyre árnyaltab... (2009.09.15. 11:24) 15. rész: Zsarolás
  • Kovács Andrea: Kedves Olvasók! Megfordítottam a sorrendet az újonnan bekapcsolódó olvasók kedvéért, ezért az új ... (2009.09.10. 18:03) 14. rész: Még egy kis intrika

19. rész: Kiábrándító felvételek

Kovács Andrea 2009.07.30. 17:31

Diána még hosszú percekig nézte az égő házat. Elfordíthatta volna a fejét, de nem bírta rávenni magát. Tudta, Lor Drakun azért hagyta őt ott, hogy örökre emlékezetébe vésődjön az égő emberhús szaga. Nem sírt, és ezen még ő maga is csodálkozott.

 

„Mikor jönnek már a tűzoltók?” - kérdezte magában. Ekkor titán robotrepülők tűntek fel a ház fölött. Eloltották a tüzet, és kiemelték a romokból a halottakat, mármint azt, ami megmaradt belőlük, majd amilyen hirtelen jöttek, úgy tűntek el ismét. „Tudhattam volna! - húzta el a száját Diána - A titánok ezt is elsikálják. Nem lesz semmilyen nyomozás, vizsgálat, hiszen nem is halt meg itt senki, nem igaz? Se Taraszt, se a három titánt nem keresi majd senki a Földön.”

A bal kezén váratlanul megmozdult a mutatóujja. Elmúlt az izombénító hatása. Diána csak most érezte meg a fájdalmat a jobb csípője tájékán, arra esett, amikor Lor Drakun kiugrott vele az ablakon. Rettenetesen sajgott a csontja, de nem tört el. Fölötte jó tíz centivel viszont rendesen megvágta a törött ablaküveg, erősen vérzett. Feltápászkodott, de karja, lába, mindene fájt. Beült az autójába, és elindult.

Amikor hazaért, arra gondolt, hogy a félút kiesett az emlékezetéből. Szédült, és a feje is hasogatott. Iszonyú fáradtság fogta el, mégis úgy döntött, hogy megnézi, mit adott át neki Lor Drakun.

Az első felvételen Lor Drakun és Tarasz volt látható az űrállomás laboratóriumában. A titán vezér egészen közel hajolva, halkan, de igen komolyan beszélt Taraszhoz:

- Nyilván látott itt egy-két dolgot, amióta engedélyeztem, hogy részt vegyen a kutatásokban.

Tarasz bólintott, mire Lor Drakun folytatta:

- Adok magának egy esélyt, hogy szabad legyen. Semmi más dolga nincs, mint miután távozott innen, felkeresi Diánát, átadja neki ezt a felvételt, és meggyőzi arról, hogy működjön velem együtt. Gondoljon bele, ha sikerrel jár, többé senkin sem kell kísérleteznünk.

- Csak Diánából csinál zombit, nem igaz?  

- Rá nem veszélyes a gép, higgye el, semmi baja nem lesz.

- És ha mégis?

- Jó, ne higgyen nekem, csak számoljon. Egyetlen ember több százért, vagy akár több ezerért. Mert addig folyatjuk a kísérleteket, míg nem találunk még egy olyan alanyt, mint Diána. Szóval, olyat, aki képes a kommunikációra a mi bolygónkkal. Ő a legjobb esély, hiszen már egyszer működött neki. Ha Diána benne van, mi leállhatunk a kísérletekkel, sőt, ha minden jól alakul, eltűnünk innen, és visszakapják a Földjüket. No, mit gondol? Egy próbát csak megér. Maga pedig azonnal szabad lehet, csak Diánát adja át nekem.

- Nem tudom. Ezt át kéne gondolnom.

- Arra nincs idő! Vagy most azonnal indul, vagy nem lesz rá több alkalom. Diána okos lány, nem fog bízni magában. Most viszont hihető lesz a története. Mármint arról, hogy zavar támadt a távozása után a transzportálóban, maga pedig kihasználta az alkalmat, és megszökött. A szavamat adom rá, hogy szabad ember lesz, nem fogunk vadászni magára, oda megy, és azt csinál, amit akar. Hát nem hiányzik magának a Föld, a hazája, a szabadsága?

- Persze, hogy igen, de ilyen áron?

- De hiszen nem tesz semmi rosszat. Diánát már rég nem is érdekli az ellenállás, beletörődött a helyzetbe, a kisujját se mozdítja magáért. Jó állása van, jól elvan, tesz az egészre. De nem csak ő. Már nincs is ellenállás sehol a világon. Béke van, érti? Maga meg képes lenne a semmiért itt rohadni meg haláláig egy munkatáborban? Ez az utolsó esélye, még egyszer nem ajánlom fel. Szóval, indul vagy sem?

Tarasz tétován, de rábólintott. Lor Drakun erre alig láthatóan elmosolyodott, és jobb kezével portást utánzó mozdulattal a transzportáló felé tessékelte Taraszt.

Váltott a kép, de a filmsztár nem változott: megint Lor Drakun volt látható, de most az irodájában. Fel-alá járkált, előtte vigyázban egy ukrán rendőrtiszt állt. Diána felismerte az egyenruhát.

- Ezredes, kérem, ismertesse, mi történt pontosan azon az ominózus kijevi tüntetésen! Miért lövetett a parancsom ellenére a tömegbe?

- Tisztelettel, parancsnok, én nem lövettem a tömegbe.

- Akkor mégis mi történt?

- A rohamosztag egy részét körbezárta a tömeg. Hibát követtek el a behatoláskor. Bajban voltak, és pánikba estek, felbomlott a sor. Az az alak meg a színpadon harcra buzdította a népet. Az embereim védelmében tettem. Az egyik mesterlövésznek adtam parancsot, hogy lője ki. Azután szabadult el a pokol. A lövés után a tömegben szétszóródott embereim is tüzet nyitottak, és igyekeztek visszavonulni. Üvöltöttem, hogy „tüzet szüntess!”, de akkor már hiába.

- Az, aki a színpadon állt, meghalt?

- Igen.

- Ki volt ő?

- A radikálisok vezetője. Vitalij Nazarenko.

Diánának a lélegzete is fennakadt, könnyek tolultak a szemébe, de a sírás valahogy nem akart feltörni belőle, csak mint egy kényelmetlen ruhadarab, fojtogatta.

Váratlanul ismét Lor Drakun jelent meg. Egyenesen a kamerába nézett, és Diánához beszélt:

- Hamisítvány. Nyilván, ez az első gondolata, Diána, de csalódást kell okoznom magának. Eredeti és vágatlan felvételeket látott, és ami a legfontosabb, az igazságot: a barátja elhitte, hogy cserbenhagyta, ezért árulta el magát, Diána, a szerelme pedig halott. Ez van. Most már gyászolhat.

- Tévedsz, te szemétláda! - válaszolta Diána elcsukló hangon a számítógépének, mintha az hallaná - Majd azután gyászolok, ha bosszút álltam.

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://titanok-sci-fi.blog.hu/api/trackback/id/tr661472865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.